Szívkoszorúér-betegséggel élők esetében nagyon gyakori, hogy a depresszió tüneteit tapasztalja az érintett: lehangolt, sötéten látja a jövőt, nem lát örömöt az életben. Az sem okoz már örömöt, ami korábban pedig jó volt: akár valamilyen kedvelt tevékenység, akár barátok társasága, akár időtöltés a családdal – mindez értelmetlennek, hiábavalónak tűnhet. Az is lehet, hogy a hatalmas fáradtság miatt nincs ereje mással foglalkozni, vagy eleve meglátni azt, hogy más is van a világon; olyan, mintha a betegség kitöltené az egész életét. És olyan, mintha a betegség nem változna, mintha mostantól csak ez lenne; mint egy mindent kitöltő sötét köd, ami semmi mást nem enged látszani.
Ha a szívkoszorúér-problémák miatt infarktust is átélt valaki, akkor mindez sokkal erőteljesebben jelentkezhet: az infarktus határvonal, szétválasztja az időt az infarktus előtti és utáni időszakra.
Az életveszélyes tapasztalat hatására van, akiben a hála érzése erősödik inkább: hála azért, hogy életben maradt és kapott még egy esélyt. Mások inkább félelmet élnek át: mi lesz, ha megismétlődik, és esetleg más kimenettel? Van, aki számára a betegség által okozott veszteségek a legfontosabbak: korábban gond nélkül tudott bármit megtenni a testével, most pedig gyenge, óvatosságra intik, és lehet, hogy van, amit már (vagy esetleg most éppen?) nem tud megtenni. Korábban egészséges volt; most ez a kép omlott össze – cserbenhagyta a teste. Ez a gondolat dühöt eredményez; hiszen ez igazságtalan! Miért pont vele történt mindez?!
A fenti gondolatok három, szívinfarktus után gyakran jelentkező negatív érzelmi állapotot mutatnak fel: a depresszió tünetei közé sorolható lehangoltságot, szomorúságot, reménytelenséget és örömvesztést; a szorongást, félelmet például a megismétlődéstől vagy a betegség rosszabbodásától, illetve a dühöt a veszteségek és a helyzet észlelt igazságtalansága miatt.
Ezek a negatív érzelmek teljesen érthetőek, és ahogy említettem, sokaknál jelentkeznek. Ha valaki számokat szeretne, akkor egy 2025-ös metaelemzés szerint az elemzett tanulmányokban szereplő szívkoszorúér-betegek kb. 20%-a szenved a klinikusok által használt eszközökkel kimutatható depresszióban (Zheng et al., 2025). A depresszív tüneteket tapasztalók aránya ennél is magasabb lehet; depresszív tünetei egyébként mindenkinek lehetnek, annak is, aki alapvetően egészséges.
Az érintettek számára ez egyrészt azért fontos, hogy tudják, hogy amit átélnek, azzal nincsenek egyedül.
Másrészt azért fontos, mert sajnos az a helyzet, hogy a negatív érzelmek mindegyike kedvezőtlen módon hat a szívre, illetve általánosságban a test működésére. Ezt most nem írom le részletesebben, később még lesz róla szó.
És mégis, mit lehet tenni?
Természetesen van, amikor segítségre van szükség ahhoz, hogy javuljon valaki lélekállapota; ha ez a helyzet, akkor orvos tud segíteni, illetve ha részt vesz kardiológiai rehabilitációban, akkor ott is kap ehhez segítséget.
De saját maga is tud javítani az állapotán. Hiszen az ember lélekállapota nem egy változatlan és adott valami, hanem pillanatról pillanatra változik, és lehet befolyásolni. Tehát az természetes, hogy a fentiekhez hasonló gondolatmenetek megjelennek, de nem mindegy, milyen gyakran, és az sem, hogy mennyi ideig maradnak.
Ha érintett vagy és most is lehangolt, akkor a kizökkenéshez egy segítő kérdés: mi az, ami most is rendelkezésedre áll? Ami most is megvan az életedben?
Egy válasz nem érvényes: ha azt mondod, hogy semmi.
Mert biztos, hogy tudsz lélegezni. Biztos, hogy van interneted, amin ezt olvasod – ebben a kettőben biztos vagyok, és abban is, hogy van még más is, ami a rendelkezésedre áll.
(Zheng, J. és mtsai (2025) Cardiovascular diseases and depression: A meta-analysis and Mendelian randomization analysis. Molecular Psychiatry (2025) 30:4234–4246 https://www.nature.com/articles/s41380-025-03003-2.pdf)
