Ha szívinfarktusod volt mostanában, akkor teljesen normális és érthető, ha dühös vagy, ha igazságtalannak tartod, hogy pont veled történt ez, vagy ha szomorú vagy. Az is érthető, hogy félsz attól, hogy megismétlődik, attól, hogy mi lesz, ha megismétlődik és rosszabb lesz a kimenetele, attól, hogy mi lesz a szeretteiddel.
Az is teljesen normális és érthető, ha hálás vagy, mert kaptál még egy esélyt; hogy rájöttél, mekkora csoda, hogy lélegzel, hogy tudod mozdítani a kezedet, az arcod kis izmait is. Nézd, el tudsz mosolyodni, mert tudod, mekkora csoda, hogy élsz.
Szívinfarktus után gyakrabban fordul elő, hogy az először leírt érzelmeket élik át az érintettek: dühösek, szoronganak és lehangoltak. Ezek az érzések érhetőek, hiszen amikor a szívünkkel van valami baj, akkor az életünket érezzük veszélyben. Elvesztjük azt a hitünket, hogy egészségesek vagyunk, legalább átmenetileg azzal szembesülünk, hogy jóval kevesebb dolgot tudunk megtenni, mint korábban, és ha mindez hirtelen történik, akkor a biztonságérzetünk szűnik meg. Megrendül a világunk.
Ezért ilyenkor ezeket gyászoljuk el. Az egészségünket, azt, hogy az egészséges testünk sok mindent meg tudott tenni, ami annyira magától értetődő volt, hogy észre sem vettük. Elgyászoljuk a biztonságérzetünket, amikor azt hittük, hogy a fontos dolgok tőlünk függnek, és sokszor azt a hitünket is, hogy ha megteszem az egészségemért, amit tudok, akkor nem érhet baj. Elgyászoljuk az infarktus előtti, régi életünket. És fontos, hogy ennek a gyászfolyamatnak időt és teret adjunk.
Sokszor előfordul, hogy ez a gyászfolyamat elakad. Ilyenkor jóval az infarktus után is dühös az érintett, mert változatlanul igazságtalannak tartja, hogy vele történt ez meg. Sokszor azt kívánják az érintettek, hogy bárcsak ne kaptak volna infarktust.
Ez is érthető és mélyen emberi. Viszont nem tesz jót. Egyrészt azért nem, mert ezzel elvesztjük a jelenünket: nem tudjuk megbecsülni és élvezni azt, ami van, mert azon kesergünk, amit elvesztettünk. Ezzel a múltra szánjuk az energiánkat a jelen, és a jelenen át a jövő helyett.
Másrészt viszont azért nem tesz jót, mert a negatív érzelmek (a harag, a hosszan tartó lehangoltság és a szorongás) ártanak a szívünknek, így paradox módon esetleg épp ahhoz járulnak hozzá, amitől tartunk: hogy ismét gond legyen a szívünkkel. Erről most nem írok többet, később bőven lesz még erről szó.
Ezért különösen fontos, hogy meg tudjuk különböztetni azt, amire van hatásunk, amit meg tudunk változtatni, és azt, amire nem tudunk hatni, amit nem tudunk megváltoztatni.
Szerencsére utóbbiból van kevesebb. Ami megtörtént a múltban, azt nem tudjuk megváltoztatni. Minden mást viszont igen. Például azt, hogy mit gondolunk arról, ami történt. Ezzel megváltoznak az érzelmeink is, ezzel pedig az is, hogy a testünket, a szerveinket, ezen belül a szívünket milyen hatások érik. Mert a test és a lélek nem két külön rendszer, hanem egy.
Tehát ha szívinfarktusod volt, akkor ez tény. Ezt nem tudod megváltoztatni, akkor sem, ha szeretnéd. Ha a szívinfarktus során elhalt a szíved egy része, és emiatt gyengébben működik, akkor ez is tény, ezt sem tudod megváltoztatni. Ezek veszteséggel jártak, ezeket érdemes meggyászolni és a gyászfolyamat segítségével elfogadni.
Ha ezt sikerül megtenni, akkor visszakerülsz a jelenbe, és a veszteségek mellett észreveszed azt is, ami megmaradt. Ami most is rendelkezésedre áll, amit most is meg tudsz tenni, és aminek most is tudsz örülni. És elkezdheted újraépíteni az életedet arra az alapra, ami most is megvan, és ezzel az életed újra növekedni tud.
És mivel a jelenben élsz, tudsz olyan döntéseket hozni, amelyekkel a szívednek is segítesz, amellett, hogy egyszerűen jobban fogod magadat érezni, mert ritkábban leszel szomorú és dühös, és ritkábban fogsz aggódni, és többször érzel hálát az életért, ami most is megvan.
Ha most azt gondolod, hogy ez hülyeség, akkor ez rendben van. Ha kezdesz dühös lenni, az is rendben van. Most épp ez az élményed, de ez változhat.
Tudod mit? Próbáljunk ki valamit. Csak annyit kérek, hogy most egy kis ideig csináld azt, amit kérek.
Ha ezt a szöveget olvasod, akkor egy dolgot egész biztos meg tudsz tenni, akármilyen állapotban van is a szíved: tudsz lélegezni.
Kérlek, keresd meg a figyelmeddel a légvételedet. Ahogy beszívod a levegőt… és ahogy kifújod… megint beszívod… megint kifújod. Ne csinálj semmi mást, csak lélegezz és figyeld, ahogy lélegzel.
Ha közben eszedbe jut valami, bármi, nem baj. Engedd el a gondolatot, és térj vissza a légzésedhez. Semmi más nincs most, csak a légzésed. Figyeld, ahogy beszívod a levegőt… kifújod… beszívod… kifújod… Ha azt gondolod, hogy ez hülyeség, nem baj. Térj vissza a légzésedhez. Beszívod a levegőt… kifújod… beszívod… kifújod. Ha közben eszedbe jut, hogy valamit meg kéne csinálnod, nem baj. Térj vissza a légzésedhez. Beszívod a levegőt… kifújod… beszívod… kifújod. Folytasd ezt néhány percig. Ha elkalandozol, nem baj. Térj vissza a légvételedhez, amikor észreveszed, hogy máshol jársz gondolatban. Csináld ezt, amíg jól esik.
Hogy érzed most magad?
(A kép forrása: freepik.)
